
A 2009-es esztendő elején megalakult a Zele törzs mellett működő Zele Baranta, amely tagja lett a Felföldi Baranta Szövetségnek. A Zele Baranta vezetője természetesen a törzsünk feje, Francisti László. Jelenleg 14 tagot számlálunk, de reméljük, hogy ez a szám még növekedni fog. A csapat minden héten hétfőn és pénteken edzést tart, amelyet Kopecsni Gábor vagy Laci vezet. Pár hónapos gyakorlás után már bemutatókat is vállalunk, lejjebb megtaláljátok, hogy eddig merre jártunk. A baranta szó jelentéséről és történetéről szintén olvashattok.
Tagok:
Ambrus Dávid
Bielik Dávid
Bugár Dávid
Győrög Bence
Győrög Samu
Keszler Zoltán
Lénárt Gyula
Markó Péter
Molnár Bálint
Osztényi Zoltán
Tari Dávid
Tirinda Kata
Tóth Ákos
Itt jártunk:
Királyrév,
>> a dunatőkési majálison 2009. május 9-én <<
>> a dunaszerdahelyi Nyárbúcsúztatón 2009. augusztus 21-én <<
>> a vágai falunapon 2009. augusztus 22-én <<
>> a Széchenyi napokon Felsőszeliben - 2009.10.16. <<
Ipolybalog
és természetesen Alsószeli.
A Baranta szó jelentése
A Baranta szó
elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a
lakosság összetétele a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej,
Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben
találkozhatunk vele.
A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erőszak, ill. az erőszak alkalmazása.
A kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A környező szláv nyelvű országokban pejoratív értelemben állatok elhajtását, zsákmányolást jelenthet. A kirgizeknél gyorsan közlekedő lovas csapatot, a kazakoknál az erőszak jogos alkalmazását, egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a Nap harcosait, illetve a Nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti. A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett segítői. Olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek. Nagy részt vállaltak a következő generáció nevelésében, harci felkészítésében. Ma a Baranta az önálló magyar harci irányzatot jelenti. A kaukázusi népeknél a konfliktusok erőszakos, de vér nélküli elintézési formáját, vagy harci vetélkedőt jelképez. A Baranta véráldozat nélküli jogos zsákmányszerzést is takarhat (törvénysértés, személy megsértése).
A baranta,
bahranta, barymta, barmta, barana szokásjog szerteágazó ázsiai jelenléte azt
mutatja, hogy az idők folyamán kialakult kisebb értelmezési különbségek ellenére
egy olyan hagyománnyal van dolgunk, amely a szóban forgó népek történetének
nagyon korai időszakából származik és nagyon ősi tartalommal bír.
A hagyományos /tradicionális/ magyar harcművészetet Barantának hívjuk, amíg csupán versengésről, felkészülésről, békeidőszakon belüli gyakorlatozásról szól. Az ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén Böllönnek nevezzük. A felkészítés során a Böllön jellegű elemeket elsősorban hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el.
A Baranta története
A Baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata. Jelenleg 49 helyszínen kb. 2000 fő gyakorolja a régi magyar történelmi harci testkultúrából táplálkozó technikákat. Egyre több településen indítanak Baranta egyesületeket, amelyek a helyi ifjúság mellett az ott élő korosztályok mindegyikével foglalkoznak. A Baranta egyik fontos ismérve, hogy gyakorlása nem képzelhető el Baranta közössége nélkül.
A majd 1500 év magyar történelméből is táplálkozó önálló
tradicionális magyar harcművészeti irányzatnak a legfontosabb
belső tartalma a közösségek magyar modell szerinti megalkotása.
Csak ilyen környezet alkalmas arra, hogy a hagyományok megélése,
továbbfejlesztése, a magyar kultúra egyéb elemeinek megtanulása,
az oktatás hagyományos módszereinek alkalmazása mellett
szervesen működő tartalmakat birtokló személyiségek
alakulhassanak ki. Barantázni /barantálni/ csak közösségben
lehet. Az alkalmazott felkészítési rendszer, az állandó
megmérettetés elve az ún. egymásért küzdés filozófiájának
érvényre juttatását célozza meg. Nem a másik legyőzése a legfőbb
cél. Az ellenfelek a lehető legnagyobb tudásukkal küzdve az
ellenfelet és önmagukat minden küzdelem után egy magasabb
tudásszintre emelik. A legfontosabb, hogy az aktuális
képességeink legjavát adjuk.
Az önálló magyar harcművészeti irányzat a magyar harci testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik. Jelenleg közel ezer tradicionális technikai megoldás alkotja a Baranta alapvázát. A különböző fogások, eljárások mintegy 60 %-a más harcművészetekben nem fordul elő, vagy feledésbe merült. A Barantát ezen elemek léte, sokrétűsége, a történeti magyar gondolkodásmódból származtatott életfilozófiája teszi igazán izgalmas, egyedülálló szellemi és fizikai alkotássá. A Baranta nem egy, vagy több „mester” alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/ tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése.
Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot.
A Baranta harcművészet. Harcművészetekkel csak az foglalkozik
eredményesen, aki életmódszerűen éli meg annak minden tartalmát.
A Baranta segít életmódszerűen magyarul élni. Egyik legfontosabb
feladata a hagyományos magyar értékek közvetítése az országon
kívül és belül egyaránt. Középtávú tervei között szerepel, hogy
az elkövetkező 10 évben legalább 3-400 magyar településen
elérhető legyen és kialakításra kerüljenek azok a regionális
oktatási centrumok, ahol az edzők, felkészítők képzése, az egyes
csapatok edzőtáborai szervezett keretek között folyhatnak,
illetve, hogy az arra alkalmas személyek számára biztosítsák a
napi 6-8 óra elméleti és gyakorlati felkészülés lehetőségét.
Későbbiekben a Baranta terjedése kapcsán a magyar nyelv és
életszemlélet terjesztésével a világ „magyarabbá” tétele a cél.
Magyarország mellett a Székelyföldön, Kalotaszegen és a Felvidéken találkozhatunk Baranta csapatokkal. A magyar stílus képviselői jó kapcsolatokat ápolnak a bokh barildah /bökö-Mongólia/ képviselőivel, a magyarországi ZBK kempo és Shaolin egyesületekkel, amely egymás versenyein és rendezvényein való közös részvételben jelenik meg.
Szűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is.
Forrás: Felföldi Baranta Szövetség